ÁlltamKongó fejem megdöngettemEgy hang szólt belőle:Előre! LépekA fűzfa szeme a napMost éppen rajta kapMiként őrjöng a tüdőm mellettA lélek, mely orkánt ellett Savanyú az időKovászolt a kapujaHomokszem melyet kilőAgyamnak papucsa A kofaKabát, farmer…