"Aki bogár után menyen, hamar szarba habarodik."

Írt a napokban egy kommentet egy 29. életévét betöltő, úriembernek nem mondható pribék. Megvádolt, hogy nem az "vónék" aki "vala vagyok" a személyembe. Kébzeletbeli banánhéjba temetve körtét rakott a déli gyümölcs fogalma helyibe. De persze ez minden napos, mindenki átél ilyen dolgokat. Valaki zokon veszi, hogy mit képzel magáról ez a haszontalan, pimasz illető. Valaki pedig nem foglalkozik vele, mint ahogy azt Arany János megírta az Epilógus című költeményében: " ha egy úri lócsiszárral, találkoztam felvert sárral; Nem pöröltem, félre álltam, letöröltem". De azért valami mégis csak szöget ütött a fejembe. Szavain nem rágódtam el, hiszen üres betűhalmazokból összeeszkávált szószerkezetekre nem illik adni. De a neve az illetőenk egy olyan világba röpített, melynek puszta létezésével nem érthetek egyet. Ez pedig nem más, mint az öndicséret marketing tébolyodott világa. Mintha egy öblítő reklámot analizálna az ember. Hogy milyen remek dolog ez az öblítő, mennyire nélkülözhetetlen ez a számunkra, illatanyaga oly, varázslatos, mint egy virágos rét a tündéri szépségű tavaszi Garmischpartenkirchen városában... És ha valaki komolyabban rágódik ezeken a dolgokon, leül otthon és megemészti eme szavakat. Öblítő - nagyanyám meg volt nélküle, tehát nem nélkülezhetetlen satöbbi... elkezd omlani a lavina. A lavina. Harcosnak állítja be magát ez az úriember. Mi az a harcos? Nem kezdem leelemezni, mint von Zillergut ezredes Jaroslav Hasek, Svejk című munkájában. A lényeg (nem az összes, hanem csak egy) számomra a harcos fogalmában, hogy nemes lelkű. Miért fontos ez? Mert ez különbözteti meg a rabló és a zsoldos fogalmától. Nagyszájú pribékek mögött meg nincs üzenet, ezért ők nem lesznek harcosok, amíg el nem nyerik ama nemes érzéket, mellyekké válhatnak. Ez a nemes érzékiség megnyilvánul, beszédstílusukban, viselkedési kultúrájukban, gondolkodás módjukban is és nem utolsó sorban tetteikben is. Kevesen vannak, de remélem gyarapodni fognak a közeljövőben.